Megjelent egy rendkívűl jól használható tanulmány Dr. Dömsödi János, egyetemi docens, (Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar) tollából 2007. márciusában, A földértékelés, földminősítés módszertani elemzése (rendszerezése) és továbbfejlesztése címmel.
A tanulmány pdf formátumban elérhető:
http://www.fomi.hu/honlap/magyar/szaklap/2007/03/4.pdf
A szerző a 8 oldalas tanulmány első felében mind nemezetközi, mind hazai példákat sorol a földminősítés és -értékelés történetének témájában. A dolgozat második felében kitér a kataszteri földértékelés hátterére, az aranykorona alapú értékelésre, a mintateres-genetius földértékelésre, majd a jelenleg legfejlettebb, ún. talajtérképes-genetikus földminősítésre.
Az összefoglalóban az aranykorna-rendszer felváltását szorgalmazza a korszerű térinformatikai módszerekkel segített talajminősítési eljárásokkal. (pl.: D-e-Meter)
A publikációban az erdőértékelés történeti vanatkozásai is szerepelnek, ezeket idézem:
"Az egykori NDK-ban kidolgozott erdőértékelés (Hoffmann, G. 1988) elsősorban a nettó, elsődleges produkcióra támaszkodik, amelyet külön-külön becsül meg a fatömegre, a lomb-, illetve tűlevéltömegre, valamint a talaj biomasszájára. Ilyen ismérvek alapján 78 erdei „növényzetformát” sikerült meghatározni és áttekintő méretarányban térképezni. Bajorországban a fatömeg-növekedés és -minőség legújabb, ökofiziológiai modellje a Müncheni Egyetemen kifejlesztett SILVA (Lehrstuhl für Waldwachstumskunde 2002).Forrás: itt
A Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban egyaránt alkalmazott termőhely-index
(McRae, S. G.–Burnham, C. P. 1981) is a fatömeg-növekedés becslésén, pontosabban egy meghatározott korú (index-kor) állomány által elért átlagos magasságon alapul. Az index-korból és a fatömeghozamból számítják az optimális vágásforgót. A fafajonkénti hozambecslésekből az erdészek számára telepítési javaslatot tesznek, három fokozatban (enyhe, mérsékelt, súlyos) értékelve a kezelési nehézségeket (fajok közötti versengés, magoncok elhalása, gépesítési korlátok, erózió- és viharkárveszély).
Hasonlóképpen egyszerű produktivitás-becslés a kanadai CLI erdészeti minősítő rendszer. Alapelve, hogy a fák fejlődése a talaj állapotától függ leginkább. Ez is közvetlen értékelés, szintén a fatömeg éves hozama az alapja. Ugyanakkor kategóriarendszerű közvetett minősítés is, mert a helyi klíma, a talajnedvesség, a gyökerek lehatolása és egyéb talajtani korlátozó tényezők is szerepelnek benne.
Az Egyesült Államokban az ún. LCC rendszer egyik változatát használják az erdők minősítésére (USDA 1967). Ez hierarchikusan (osztály, alosztály, csoport) állapítja meg az erdős területek alkalmasságát, a korlátozásokat három fokozatba (enyhe, közepes, illetve súlyos) rendezve.
A két világháború között Európa országaiban tudományosabb igényű, több tényezőre kiterjedő termőhely-osztályozó és -minősítő munkálatok kezdődtek. Ezek akkor váltak igazán megalapozottá, amikor talajtérképek interpretációjára támaszkodhattak.
Délkelet-Angliában kimutatták, hogy a talajinformációk bizonyos domborzati és éghajlati
adatokkal kiegészítve képessé tehetők az erdei termőhelyek jellemzésére. Az eljárások egyik úttörője volt G. Page (1970), aki a várható hozamok térbeli eloszlásának térképezése céljából olyan összefüggő változót keresett, amelyet nagy területen gyorsan fel lehetett mérni. Ilyen az adott index-korra elért famagasság, ennek változatossága fafajonként, a domborzati (tengerszint feletti magasság, domborzati helyzet, lejtőszög és -alak), valamint a talajtényezők (típus, szövet, pH és sűrűség).
A skót erdőértékelés eredményét Donald A. Davidson (1989) a földárakkal is összevetette, és jó eredményt kapott, ami az erdők közgazdasági értékelése felé tett lépésnek tekinthető.
A FAO erdőgazdálkodási értékelő módszere pedig már a természetvédelmi és a rekreációs minősítés felé mutat, hiszen a fakitermelés mellett ezeket a szempontokat is érvényesíti, sőt az erdőknek egyéb környezeti (pl. árvíz- és talajvédelmi, a lejtők stabilitását fenntartó) szerepét is figyelembe veszi (Davidson, D. A. 1992).
A hazai, jelenleg is használatos erdőtipológia alapjait Majer A. (1962) vetette meg. Majer osztályozását az erdők Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszere hivatott felváltani.
Magyarországon a hatvanas években kezdődtek a földértékelés fejlesztésére irányuló – részben természetföldrajzi kutatásokra, részben talajtani térképezésekre épülő – munkálatok. A talajtanban ezidőtájt kezdődött, illetve alakult ki a talajértékelési irányzat (Fekete Z. et al. 1965) és ezzel egyidőben közép- és kistáji szinten folytak a tájértékelési kísérletek, amelyek eredményeként megfogalmazódott az agroökológiai irányzat elmélete is (Marosi S.–Szilárd J. 1963; Ádám L. 1980; Góczán L. 1974, 1980, 1984).
Az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet által az 1960-as években végzett felmérés volt az első, talajtérképezésen nyugvó, mezőgazdasági szempontú országos környezetminősítés (Géczy G. 1968). A munkálatokhoz felhasználták a Kreybig-féle talajismereti térképek adatait is. Községenként felmérték a talajadottságokból, a fekvésből és az éghajlatból adódó növénytermesztésre való alkalmasságot. Minden mezőgazdasági táblát egy-egy növénycsoporttal minősítettek."
Utolsó kommentek